Asztalos Ildi interjú - ''Jóval több mint zene...''

Ezeket a bevezetőket sosem könnyű megírni, ez alkalommal pedig különösen nehéz dolgom van. Mégis hogyan lehetne pár sorban összefoglalni és bemutatni annak a jelentőségét amit Ildi és a Trottel ténykedése jelentett és jelent a mai napig? Zeneileg teljesen új színt hoztak a magyar színtérre, de ami ennél is fontosabb, hogy a szövegeikkel és a hozzáállásukkal egy új, az addigiaknál sokkal tudatosabb irányt mutattak, lefektetve a hazai anarcho-punk alapjait. De inkább meséljen Ildi…

Hogyan találkoztál először a punkkal és mi fogott meg benne? Előtte miket hallgattál?

Először az újhullám fogott meg egy rövid időre, előtte rockzenét hallgattam, Edda, Piramis, Hobo, Deep Purple, Black Sabbath, Pink Floyd. Az újhullámos frizurámmal rátaláltam egy hasonló barátnőre, aki történetesen a Fritz (VHK) barátnője volt. Így kerültem az óbudai punkok közé. Dead Kennedys, Peter and the Test Tube Babies, Sex Pistols, ilyen alap zenék voltak, amikhez hozzájuthattam kazettán. A punkban pedig az újszerűsége és a vadsága fogott meg.

Mi volt az első punk koncerted? Mennyire voltak ekkoriban koncertek?

Az első szerintem ETA volt a Közgázon, 1982-ben. Amennyire emlékszem, egész sűrűn voltak koncertek, talán kéthavonta. De elég hiányosak az emlékeim.

Kik voltak a legjobb, legerősebb punk bandák a 80-as évek korai időszakában?


Szerintem nem hitelesek az emlékmaradványaim, de ismerek olyan embert, aki jól emlékszik a történtekre és a punkkal való érzelmi megéléseire is. Javasolnám, hogy egy csomó kérdést, amire nem tudom a választ, tedd fel újra neki. Nem szeretnék senkit félreinformálni a szubjektív és homályos emlékeimmel.

Mennyire volt része a punknak az erőszak?

Előfordultak utcai verekedések ha például belénk kötött valaki az utcán a külsőnk miatt.

Mennyire volt érezhető a punkokat érintő rendőrségi zaklatás és megfigyelés?

A Cpg ügy előtt én nem érzékeltem, hogy figyeltek volna, de nyilván voltak utcai igazoltatások, hiszen feltűnőek voltunk, bandában.
Gondolom később erősödött a megfigyelés, a Cpg ügy után, meg ahogy egyre több punk lett.

A CpG felbukkanása mennyire hozott új színt?

Vadabbak és ösztönösebbek voltak, hozzánk óbudai punkokhoz képest.

Az, hogy végül ők lettek azok akiket börtönbe küldtek annak mi volt az elsődleges oka: valóban radikálisabbak voltak a többieknél vagy csak Erdős Péter személyében olyan célpontot választottak aminek ez egy elkerülhetetlen következménye volt?

Radikálisabbak is voltak és példát kellett statuálni. Kapóra jöttek a hatalomnak.

A punk perek milyen hatással voltak az éppen kibontakozó punk mozgalomra? Mennyire volt elrettentő hatásuk?

Már mondtam, sajnos nem nagyon emlékszem, úgyhogy érzésből próbálok válaszolni. Szerintem inkább beerősítette az érzést, hogy ne hagyjuk magunkat letaposni.

Hogyan alakult ki a később egyre jobban elmérgesedő skin – punk ellentét? A passzio.hu-n megjelent Hadzsi Imre interjúban meg van említve egy személyes szál is amiben te is érintve vagy és gondoltam az a legtisztább, ha téged kérdezlek meg, hogy ez a konfliktus mennyiben volt személyes és mennyiben inkább ideológiai jellegű?

Az Imre jól leírta. :D Így volt.

Volt egyébként a punknak a kommunizmus ellenességen kívül ideológiai színezete? Többen próbálják úgy beállítani, hogy a magyar punk eredendően egy szélsőjobbos ideológiát képviselt. Ennek mennyire van valóságalapja?

Elsősorban a fennálló rendszerrel való szembenállást mondanám, amit akár nevezhetünk jobbosnak is, hiszen a Kádár rendszer idejéről beszélünk.
Egészen addig tartott ez, amíg a nyugati országokban általános autonóm és D.I.Y. ideák szépen beszivárogtak az országba. Szerintem a szélsőjobbos ideológia ha meg is jelent, hamar kikopott a magyar punkból. A punkokból lett skinheadek vitték tovább.

Valahol olvastam egyszer, hogy a Crass megjelenése előtt a punk csak rocknroll volt, a Crass töltötte meg tartalommal. A Crass világszerte felforgatta a punk világát. Itthon ez mennyire érződött, mennyire hatottak a magyar punkra?

Nincs rálátásom, hogy mennyire hatott a magyar punkra, Tamás nagyon sok Crass-t hallgatott. Én kevésbé.

Mennyire volt nehéz hozzájutni zenékhez? Itt most elsősorban nem a Pistolsra vagy a Buzzcocksra gondolok, hanem az olyan a punkon belül is undergroundnak számító bandákra, mint például a Riistetyt, az Appendix, a Heimat-Los vagy az Electric Deads.

1985-től elég sok emberrel leveleztünk a világ minden tájáról, mi magunk is küldözgettünk kazettákat külföldre, cserébe mi is kaptunk kazettákat. Mi így jutottunk külföldi zenékhez.

Hogyan kerültél a Trottel-be? Mennyire akartál énekelni? Énekeltél előtte már valahol?

Gyerekkoromban biztosan akartam énekelni. Ki nem? De nem foglalkoztatott különösebben az éneklés gondolata.
1984-ben ismerkedtem meg a Tamással, egy középiskolába jártunk. Mielőtt hazatoloncolták Franciaországból a lejárt a vízuma miatt, már a fejében volt egy zenekar terve, amit a Lucile-lel akartak csinálni. A stílust is kitűzték, nagyon gyors és nagyon lassú részek váltakozása volt a koncepció. De mivel bevonták az útlevelét a magyar hatóságok a túltartózkodás miatt, a Lucile pedig Párizsban élt, ez a zenekar nem jött létre.
Ehelyett kezdtük el a Trottelt 1985-ben, aminek persze akkor még nem volt neve. A Die Trottel nevet együtt választottuk (jobb híján) és a koncepciót kicsit tovább fejlesztettük, hogy a zene és a szöveg hangulata a lehető legjobban passzoljon. Így sok izgalmas résszel teletűzdelt eklektikus zenét hoztunk létre.

A Trottelnek nagyon jellegzetes és egyedi stílusa volt, nem csak hazai, de világviszonylatban is. Milyen bandák voltak hatással rátok?

1985-től nagyon sokfajta zenét hallgattunk. A Subhumans szerintem a legmeghatározóbb, de a punkon és hardcore-on kívül szerettük a dark zenéket, Killing Joke, Joy Division, a magyarok közül pedig a Kontroll Csoport elég nagy hatással volt ránk.

Hogyan készültek a számok? Közösen írtátok a zenéket és a szövegeket is, vagy kész ötletek kerültek megvalósításra?

A számok rendszerint a Tamás alapötleteiből indultak, ő volt a motorja az egésznek. Amikor elkezdtük a közös zenélést a hétvégéken napi 8 órákat próbáltunk több hónapon keresztül, amíg nem volt egy kb félórás koncert műsorunk. (Asszem a Pecsában volt az első koncertünk 1986 tavaszán a Kretens és a Tizedes előtt.)
A szövegeket ő írta. Az elején még én is írtam szövegeket, de az övéi jobbak voltak.
A későbbiekben pedig a többi zenekartaggal kidolgozta a számok szerkezetét, én “csak” megcsináltam a szólamaimat a kész szövegekkel a kész számokra.

Milyen volt nőként bekerülni egy meglehetősen macsó és férfiközpontú színtérbe? Voltak ebből adódóan konfliktusaid? Mennyire volt jellemző a szexizmus a punkon belül?

Nem érzékeltem különösebben a macsóságot, ráadásul mindig nagyszájú voltam, nem okozott gondot megvédeni magam ha szükség volt rá. A szexizmus mint fogalom, nem volt a szótárunkban még akkor. Egy közeg voltunk és ha voltak is ellentétek, nem ilyen típusúak voltak.

Több demót is készítettek. Ezeket hogyan vettétek fel? Mennyire tudtátok, egyáltalán mennyire lehetett ezeket terjeszteni?

Voltak rockzenészek és hangtechnikusok, akik akár a saját lakásukon, akár a munkahelyi stúdió szobában egész jó felvételeket készítettek. A saját demó kazettáinkat pedig ugyanúgy terjesztettük, ahogy a Pajtás daloljunk punkválogatásokat.

A Trottel Distribution-nel nagyon sok szinte elérhetetlen zenét terjesztettetek és a Pajtás daloljunk válogatásokkal magyar anyagokat is megismertettétek külföldön. Ez hogy kezdődött? A hatóságok mennyire próbálták ezt akadályozni és mennyire volt nehéz kijátszani őket?

A külföldi kapcsolatokkal kezdődött.
Megismerkedtünk egy-két külföldi punkkal, akár itthon, akár valamilyen külföldi nyaraláson, címet cseréltünk, akkor még nem volt se internet se mobiltelefon. :D Aztán kaptunk egy-egy külföldi levelet, mondjuk 10 címmel és oda kellett küldeni postán valami saját produktumot. Fanzine-t, vagy saját zenét. Persze a levélben mi is kaptunk valami hanganyagot. Így volt pl. friss brazil hardcore kazettánk. No meg finn hardcore-ok. 
Ahogy kaptuk a kazettákat és fanzine-eket külföldről, megfogalmazódott a Trottel Distribution ötlete, először még “Rupaszov & Asztalos” néven leveleztünk, aztán lett Trottel Distribution. Később pedig, amikor már kiszálltam a Trottelből 1991-ben, Tamás Kaktusszal folytatta és lett belőle Trottel Records. 
A terjesztésről (1986): Miután kitaláltuk, hogy punk válogatást csinálunk kazettára, hogy eljusson minél több emberhez, megkerestük a zenekarokat, kaptunk tőlük viszonylag jó minőségű felvételeket, megterveztük a borítót, amit fénymásoltunk. Egy helyen mindig csak pár példányt, nehogy feltűnést keltsünk. Kazettás magnóval átmásoltuk egy új kazettára és előállítási áron meg lehetett tőlünk venni, koncerten is, postán is lehetett rendelni ha jól emlékszem. A saját demó felvételeinket szintúgy. 
A hatóságok nyilván szemmel tartottak minket, hiszen nagyon sok külföldi levelet kaptunk, akár heti 15-öt is. Előfordult, hogy felbontva jött a csomag, de általában megkaptunk mindent.

Mit gondolsz a most megjelent Pajtás daloljunk válogatáslemezről? Fontos kordokumentum vagy inkább csak nosztalgia?

Először azt gondoltam, hogy nosztalgia gyűjtőknek, de már inkább gondolom, hogy fontos dokumentálása annak az időszaknak.

A Trottel volt a politikailag leginkább tudatos zenekar itthon. Lehet azt mondani, hogy anarchista zenekar volt? Honnan jött ez a tudatosság, ami már túlmutatott a zsigeri kommunizmus ellenességen?

Igen. Habár nem emlékszem, hogy konkrétan anarchistának vallottuk volna magunkat.
A nagy tudatosság XD a Tamáson keresztül áramlott be ide. XD
Az a pár hónap, amit Párizsban töltött, mielőtt elvették az útlevelét, állította őt erre az útra.

Sokak szemében azonban a Trottel árulónak számított és titeket tartottak minden rossz okozójának ami a hazai punkban történt. Sokak szemében a mai napig ti vagytok a punk Soros Györgye. Ez miért alakult így? Mennyire voltak élesek ezek a konfliktusok? Voltak zenekarok közti ellentétek?

Sokak szemében pedig a magyar anarchopunk gyökere. :D
Kritikusak voltunk, nyilván voltak kisebb nagyobb konfliktusaink másokkal. De nem tudok egy komoly ellentétet sem felidézni.

Az első lemezeteket egy francia kiadó adta ki és ha jól tudom Franciaországban is vettétek fel. Ez hogy jött össze? A francia kapcsolat az East Punk Memoriest rendező Lucile Chaufournak volt köszönhető?

Ha jól emlékszem, közvetlenül nem függött össze a Lucile-lel. A kiadó, egy nálunk 4 évvel idősebb srác volt Lyonban, a Tamás levelezett vele már egy ideje, én 1988 nyarán átutaztam Lyon-on, ahol találkoztunk személyesen. Utána döntött úgy, hogy kiadja az első lemezünket. 
1988 novemberében utaztunk el Montpellier-be, ahol a felvételek készültek. A második lemez is itt lett felvéve egy évvel később, de az már német kiadónál jött ki.

A rendszerváltást megelőző években mennyire érződött, hogy gyengül a kommunista rezsim? Mennyire lehetett a rendszerváltást előre látni és ez mennyire éreztette hatását a zenekar életében?

Abban az időben a zenélésen kívül aktívan terveztük, hogy névházasságot kötünk valamelyik külföldi barátunkkal. Akkor még nem lehetett tudni, hogy egyszer csak megnyílnak a határok és lehet majd bárhova utazni. Aztán amikor már nem volt vasfüggöny és annyiszor hagytuk el az országot annyi időre amennyire akartuk, már nem volt sürgető kényszer, hogy elmenjünk innen. 1989-tól szinte folyamatosan turnéztunk Nyugat-Európában, ami viszont már a rendszerváltásnak volt köszönhető.


Ez a folyamatos turnézás mennyire volt nehéz akkoriban egy magyar zenekarnak? Milyen különbségeket tapasztaltatok a külföldi és a hazai punk élet között?

A turnézást nem nehéznek mondanám, hiszen imádtuk. Küzdelmes volt. Az utazás, a szervezés, ha elmaradt koncert, akkor meg kellett oldani, egyik napról a másikra éltünk tartalék nélkül külföldön. Ugyanakkor mindenhol segítettek ha bajba kerültünk, komoly barátságok szövődtek miközben turnéztunk. Elfoglalt házakban játszottunk, olyat tapasztalhattunk, amit ebben az országban soha. 1990 körül szinte már nem is volt kedvünk itthon játszani.

Alig két évvel a rendszerváltás után a Final Salute szövegei már erős kiábrándultságot tükröznek és meglepő éleslátással festik le a történéseket. Már akkor ennyire látszott, hogy valójában semmi nem változott és ez még mindig ugyanaz a történet?

Igen, azt kell mondjam, hogy a Tamás nagyon tisztán látta. Talán jóval mások előtt.

A 90-es évek eleje a hazai fanzine élet aranykora volt. Az ebből az időszakból származó zineket lapozgatva feltűnik, hogy akkoriban nagyon erős volt az anarchista vonal a punkon belül és ekkor tűntek fel a vegetáriánus életmóddal foglalkozó írások is. Ezeknek mennyire voltak előzményei a 80as években és mennyire volt ebben nektek is szerepetek?

Múltkor beszélgettem valakivel, aki a fanzine-ről kérdezett, amit a Tamás csinált. Rá kellett jöjjek, hogy egyáltalán nem emlékszem erre sem. De ahogy mondtam, sok külföldi fanzine került hozzánk, amiket lefordítgattunk mi is, tovább adtuk, mások is lefordították, terjedt az infó.

A kezdeti pezsgés után azonban a punk eléggé holtvágányra futott. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy a rendszerváltás után már nem volt miről énekelni, nem volt mi ellen lázadni. Szerintem ez nem igazán állja meg a helyét, különösen a Trottel vagy mondjuk az AMD szövegeinek tükrében. Te mit gondolsz erről?

Nekem ez az időszak teljesen kimaradt. 1991-2013-ig nem követtem a magyar punkot. (Most sem nagyon.) Amikor 1991 őszén kiszálltam a Trottelből én azt gondoltam, hogy nem fogok többé zenélni, mert ha kicsit is rosszabb mint a Trottel volt, akkor nem érdemes.

Miért szálltál ki a Trottelből?

Megromlott a kapcsolatunk 6 év alatt a Tamással, nem tudtam tovább vele együttműködni.

A későbbiekben aztán a Trottel elindult egy egész más, kísérletezőbb zenei irányba. Neked ez mennyire jött be, illetve mennyire követted a kiszállásod után a zenekar munkásságát? 

Nem igazán követtem.

Mennyire hiányzott a zenélés vagy kifejezetten a punk?

A turnézás hiányzott. Az európai squattokban szinte jobban otthon éreztem magam, mint itthon. Nagyon szabad érzés volt. Persze a végére már elfáradtam. Nagyon intenzív és nagyon egyedi létforma volt az 1989-1990-ben. Miután kiszálltam a zenekarból, hosszú éveken keresztül, rendszeresen álmodtam a koncertekről. Veszteség volt.

Hogyan kerültél a The Snobsba? Mennyire volt más a Trottelhez viszonyítva?

2012 decemberében énekest keresetek, én pedig éppen kiszálltam a Ran zenekarból.
Mennyire volt más a Snobs mint a Trottel? Jó kérdés. Én mennyire vagyok más 22 évvel később?
A Trottelben két éven keresztül én voltam az egyedüli sofőr, ami néha azt hozta, hogy koncert után, alvás nélkül kellett levezetnem több száz kilómétert. Fiatalok voltunk, rendetlenek, csomó mindent elveszítettünk az út folyamán. Volt olyan, hogy útlevél maradt a koncerthelyen, pár száz km plusz autózással jutottunk hozzá. Számtalan ilyen sztori volt.
A Snobsban frappánsan ment minden az Ágainak köszönhetően. Nyugis volt. 
A Trottel meg túlélőtábor. :D

Mik a legfontosabb különbségek és párhuzamok szerinted a 80-as évek és napjaink között, mind a punk, mind a mindennapok szempontjából?

A nyolcvanas években már lazulni kezdett a diktatúra, most pedig egyre szorul a hurok a nyakunk körül.
A punkról pedig nem nyilatkoznék, mert én ahhoz nem értek. :D

Az egyik dolog ami nem sokat változott, hogy régen is sokan disszidáltak és ma is nagyon sokan hagyják el Magyarországot. Te mégis végig maradtál. Mi az ami itt tart?

A véletlenek. :D Már ha vannak. Mindig szerettem volna máshol megtelepedni, nem szeretek itt élni, de valahogy mindig itt ragadok. De azért még bízom benne, hogy nem itt fogok meghalni.

Már nem vagy tagja a The Snobsnak. Tervezel valami új zenekart?

Mindenféleképpen. Ha már itt ragadtam :D
Megmutatom majd ha kész lesz :)
Van egy zenész oldalam a facebookon, az Addict of Independence, ahol dokumentáltam az eddigi zenekarokat és a jövőbeli zenéket is meg lehet majd ott találni. 


Mit szóltál a Liberal Youth feldolgozásához? Milyen érzés volt újra Trottelt énekelni?

Megható? Megrendítő? Amikor 1985-ben egy újpesti, hideg szobában, ami hétközben munkásszálló volt, próbáltuk a számokat, köztük a Kívült is, nem tudtam volna elképzelni, hogy történelem lesz belőle és három évtizeddel később részese lehetek a feldolgozásnak. Szóval elég átütő élmény volt Berciékkel színpadra állni.

Mi a véleményed: a punk még mindig több mint zene, vagy mára már csak egy a sok megkövült zenei irányzat közül?

Szerintem a punk egy életérzés, ami nagyjából végigkíséri az ember életét. Nálam már zenétől független, és öltözködéshez sem kötném már.
Fejlett igazságérzet, szabadságszeretet, tenni akarás, kreativitás, nekem például ez maradt meg a punkból.
Nem gondolom, hogy csak megkövült zenei irányzat lenne mára. Amíg fontos dolgokról énekelnek a zenekarok, addig minden rendben van. Addig jóval több mint zene. 
Iránymutatás és tanítás van a jó szövegekben szerintem, a jó szövegek jó zenével pedig nagyon sokat tudnak formálni a világon.

Wardead

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése